2013. július 3., szerda

Tüskés körmök

Ma ismét egy Ebay-es szerzeményemet szeretném megmutatni nektek.
Már régóta nézegettem a különböző tüskés manikűröket, amik eleinte elborzasztottak, majd egyre jobban belopták magukat a szívembe.
Végül hosszas gondolkodás után meg is rendeltem az első csomag kis tüskét, ami 50 darabból áll.
Úgy terveztem, hogy majd a novemberi Nickelback koncerten avatom fel őket, de ki tudna addig várni?:D Meg különben is, ki kellett találnom, hogy mi tartja ezt a körmeimen, mert őszintén szólva kétlem, hogy elég a száradó lakkba belenyomni.
Úgyhogy egy Moyrás műköröm ragasztóval helyeztem fel őket a már teljesen száraz manikűrömre.
A végeredmény elég érdekes lett, először gyorsan leszedtem őket, majd egy fél napnyi gondolkodás után újra felragasztottam a tüskéket, még épp időben, Kata 18. szülinapja előtt.
Alapnak a már korábban látott rózsákat festettem meg, de ezúttal az összes körmömre, gondoltam így akkor sem lesz unalmas a manikűröm, ha időközben elhagyom a tüskéket valahol...:D
Szerencsére csak egy pottyant le az este folyamán, a többi bírta a strapát, úgyhogy ezt a technikát fogom alkalmazni a koncerten is, csak ott szerintem majd sima fekete alapra.
Szerintem elég brutális lett a végeredmény, de nekem tetszett...:D
Nektek mi a véleményetek? Viselnétek ilyen tüskéket a körmötökön?

15 megjegyzés:

  1. Jól néz ki! :D
    És nagyon jók lettek a virágaid is alatta...(egyébként nem hagyott nyomot, amelyik leesett?)


    De én biztos nem tennék fel magamra ilyeneket...ez is azok közé a dolgok közé tartozik, ami máson jó, de magamon nee...:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm:))
      csak ha nagyon megnézte valaki akkor lehetett észre venni, hogy volt ott valami előtte:D
      hát eleinte én is így voltam vele, aztán mégis beadtam a derekam:DD

      Törlés
  2. Válaszok
    1. nagyon élveztem az idős nénik elborzadó tekintetét a buszon:DD

      Törlés
  3. Úúúú, ez nagyon vad, de tetszik :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon tetszik az ötlet, de magamon nem biztos hogy el tudnám viselni! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. örülök neki, egyébként egyáltalán nem volt zavaró, mondjuk az összes ujjamon már biztos engem is idegesítene...:)

      Törlés
  5. a virágminta is profi lett, a szegecsekkel pedig elsőosztályú manikűr lett ;)

    VálaszTörlés
  6. nagyon tetszik, bár engem lehet zavarnának a szegecsek :)
    de nélkülük is nagyon jól néznek ki!

    nyertél egy díjat! :) nézz be:
    http://claustrophonia.blogspot.com/2013/07/dijat-kaptam.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. annyira nem voltak ám vészesek, ki lehetett bírni:)
      örülök, hogy tetszik!
      a díjat meg nagyon szépen köszönöm:))

      Törlés
  7. brutális, és tökéletes, és ismét blog bejegyzés szereplő lettem:DD

    VálaszTörlés