2012. szeptember 1., szombat

31 Day Challenge: 31. nap

És elérkeztünk az utolsó naphoz. Pontosabban már tegnap, de csak most jutottam odáig, hogy felrakjam, amit csináltam... Először is szeretném elmondani, hogy nagyon élveztem az egész kihívást. Voltak ugyan feladatok, amiket a hátam közepére nem kívántam és néha már elegem volt az állandó körömlakklemosó szagból (nem is beszélve a családomról), de ettől eltekintve örülök, hogy végig csináltam és köszönöm szépen a kedvesebbnél kedvesebb kommenteket.
Na és akkor a feladat. Kicsit bevallom csaltam, mert a kedvencem a divat inspirálta köröm volt, de egyszerűen nem volt kedvem sokat szórakozni a körmeimmel, inkább a tengert választottam, úgyhogy inkább a leopárdos körmöket csináltam újra. Nem lett szerintem olyan jó, múltkor jobban tetszett, de azért most se lett rossz szerintem.:) Nagyon megszerettem ezeket a körmöket.:)


Nektek melyik volt a kedvencetek?:) Ti is élveztétek a kihívást?:)

5 megjegyzés:

  1. Ha jól tudom, ezt a manikűrödet is dicsértem már meg, mint ahogy még jópárat is, mert tényleg nagyon tetszettek. :) Kiemelni nem nagyon tudnék semmit, az összeset imádtam! :)
    És én élveztem a kihívást, így legalább majdnem minden nap volt poszt, hiszen tök szeretem a blogodat, mert tök ügyes vagy! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. örülök, hogy tetszettek az alkotásaim:)
      nagyon szépen köszönöm, olyan jó ezt olvasni:)

      Törlés